KKK, avagy a Kollektív Kollégista Kommuna

Történetünk a 2017-es DISNO önkolimányzati választásokra vezethető vissza. Az ekkor hatalomra kerülő Paradicsom párt elfoglalta méltó helyét a kolitikában, legyőzve T. Rudit és pártját. Kolitikájuk azonban nem volt összeegyeztethető a békés, fentartható jövővel. Két évvel később az embereket a kipusztulás szélére juttatták, ugyanis offenzív döntéseik következtében kitört a harmadik világháború és beköszöntött a nukleáris holokauszt. Pár száz túlélő Rudi előrelátásának köszönhetően megmenekült egy hatalmas bunkerben, melyet Herman Ottó Kollektívának nevezett el. Itt folyó elnöksége alatt nem voltak konfliktusok, virágzott az élet és kultúra. A Rudik generációról generációra szálló öröksége fennmaradt több száz éven át.

De térjünk is vissza napjainkba, 2719-be. A jelenlegi elnök, Gy. Rudi (a Rudik 13. leszármazottja), már csak árnyéka a régi Rudiknak. Egy ifjú és kíváncsi fiú kedvezőtlennek tartotta a szigorú rendet, mely egyben tartotta a társadalmat. Megkérdőjelezte a vezetőség döntéseit és nem félt kiállni az igazáért. Az akkorra csekélynek tartott sugárzást inkább előnynek tartotta, mint ártónak. Elmélete szerint a gendersemleges szaporodás a jövő kulcsa, tehát mindenki, mindenkivel, minden egyes permutációban történő párosodása megoldhatja a Föld újra benépesítésének problémáját. Ő úgy gondolta, saját kezébe kell venni a dolgokat, el kell, hogy jöjjön a változás kora, ki kell menni a felszínre. Sok embernek megtetszett a fiú elszántsága és az oldalára álltak. Az elnök természetesen nem nézte jó szemmel törekvéseit, a nemzetközi helyzet fokozódik…